Panama City

Elivleg Panama City-nek nagyon tetszenie kellett volna: magas házak, nagy terek, tenger, csatorna, mind jól hangzik, de sajnos végül mégis felemás érzéssel hagyjuk itt a várost holnap.
Talán két fő probléma volt. Az első a közlekedés. A múltkori taxis kalandunkból okulva elhatároztuk, hogy most kemények és ráérősek leszünk. Ezzel azt értük el, hogy 5-ről 6 Dollárra tornáztuk fel az út árát: Panama City-ben a taxikban nincs óra. A rendszer elvileg úgy müködik (kevés a billentyü ezen a billentyüzeten) hogy zónákra van osztva a város és a zónahatárok átlépéséért kell fizetni (+ alapdij, + személyenként extra) gyakorlatilag viszont meg kell beszélni a taxissal, hogy mennyi legyen. Itt külföldi turistaként, kevés spanyol tudással gyenge lapokkal indulunk. Emellett a taxisok nem a megbeszélés hivei, mondanak valamit, mi mondunk valami mást, de erre nem az árak kezdenek közeledni, hanem elhajtanak. Szóval a reptéren is mondtuk, hogy három dollárt fizetnénk (ennyit mondott a könyv), a taxis mondta, hogy ő ötért visz be azán elment és utána sokáig szóba se állt velünk senki, mig valaki megszánt és hat dollárt ajánlott, hiába mondtuk, hogy öt is volt már, nem fogadta el, mi meg nem akartunk egész este a reptéren várakozni. Hasonló eset többször is előfordult, a turista árat se fogadták el tőlünk elsőre (a dupláját ajánlották) és csak a negyedik taxi vitt el, igy a taxizástól elment a kedvünk. A baj az, hogy ezen kivül már csak a buszok maradnak, más tömegközlekedés nincs, meg néhány helyen járda se. A buszok megbizhatóan és olcsón közlekednek, de a rendszer elsőre nem átlátható és keresgélni kell a megállókat, meg hogy hol kell leszállni (bemondás, kiirás nincs).
És itt jön a második probléma: a útikönyvünk az eddigi leghasználhatatlanabb volt. A Lonely Planet Panama arra épit, hogy taxizni fogunk, elérhetetlen árakat ad meg célárnak és néhány morzsát hint csak el azzal kapcsolatban, hogy busszal hogyan, hova lehet eljutni. Emellett ok, hogy Panama City nem egy sok látványossággal megáldott hely, de akkor ajánlhattak volna érdekes helyeket, vagy valamit, mert három attrakció azért kicsit kevésnek tünik.
Szóval ezek miatt nem zártuk szivünkbe Panama City-t pedig első látásra elég jó benyomást keltett. Ezt csináltuk az utóbbi napokban:

Az első szállásunk az üzleti negyed közepén volt, úgyhogy kigyönyörködhettük magunkat a felhőkarcolókban. Nekem nagyon tetszenek a magas furcsa épületek, de itt olyan sok volt, hogy nem tudtam melyiket fényképezzem, úgyhogy képek nem készültek. Panama City egyébként a amerikaiak kedvelt ingatlanbefektetési területe, úgyhogy ebben a negyedben tele voltak a bárok az ingatlanpiacot megvitató amerikaiakkal. Soha nem volt szimpatikus ez a fajta befektetés... Mindegy.

Első nap a városi nemzeti parkot néztük meg, ahol elvileg akár hangyászt is láthattunk volna, de végülis csak hangyákat láttunk.

Második nap elnéztünk a régi városba. Panama a Spanyolok fontos logisztikai központja volt. Peruból ide futottak be a hajók és karavánok az arannyal és innen inditották azokat útnak a karib partra szamárháron, ahonnan hajóval ment Spanyolországba a cucc. Ezért amikor az angol kalózkodás elkezdődött Henry Morgan elfoglalta és lerombolta Panamát (hogy később a pénzen halálra igya magár Jamaica kormányzójaként), ezek a romok valamennyire láthatóak még, nevezzük ezt óvárosnak. A Spanyolok kicsit odébb újraépitették a várost, de a település növekedtével ez a hely a mai Panama City szélére került és elgettósodott. Jelenleg komoly renoválási projekt keretében újitják fel az épületeket és "üzik ki" a szegényebb lakosokat. Nagyon érdekes hagulata van a helynek düledező házak között szépen renovált paloták és templomok. Néhány helyen nyitott ajtó ablak mellett nézik a minden esetben hangyás tv-t. Mivel tetszett az egész ezért átköltöztünk ide a harmadi éjszakára.

Másnap elmentünk a Taboga szigetre. Ez egy kis sziget a csendes óceánon a parttól nem messze. Amit a Spanyolok ideérkeztük után hamar elfoglaltak, legyilkolták az összes őslakost és felhúzták a templomot, ami mivel megmaradt miközben a Spanyolokat a kalózok mészárolták le, az új világ második legöregebb temploma (állitólag). Később a csatorna épitése során megbetegedetteknek épitettek itt szanatóriumot, igy került ide Paul Gaugin francia festő. Jelenleg a homokos partja miatt a Panamaiak hétvégi kiránduló szigete. Mivel hétvége volt mi is elkirándultunk ide fürdeni a csendes óceánban, közben láttuk a csatornába behajózásra váró hajókat.

Ezután a csatorna napnak kellett következnie, de nem idult egyszerüen a dolog. Buszt keresve és az útikönyv hiányos leirása illetve egy félig értett útbaigazitás alapján kerestük a buszmegállót az igazságügyi palota mellett, mikor az egyik nő akit kérdeztünk volna olyan gesztusokat tett, hogy tünjünk innen. Körülnézve láttuk, hogy tényleg nem egy fankó hely ahova jutottunk, úgyhogy elindultunk vissza a főútra (30 m) Ekkor hitelen egy fiatal csávó megpróbálta letépni az Amélie válláról a táskát, amit ő nagy lélekjelenléttel megakadályozott, majd rövid farkasszemnézés után kihátráltunk a főútra és leültünk megnyugodni a igazságügyi palota elé. Aztán végül megtaláltuk a buszt (a trükk az volt, hogy innen még egy másik busszal el kellett menni a buszvégre) és eljutottunk a Miraflores-i zsilipekhez.
A csatorna ötlete akkor megszületett már, mikor kiderült, hogy itt a legkeskenyebb a kontinens, de csak az 1800-as évek végén kezdek bele a munkálatokba, az a francia brigád, akik a szuezi csatornát is épitették. Azzal viszont nem számoltak hogy maláriában és sárgalázben több mint 20.000 munkás meg fog halni, illetve hogy pénzügyi visszásságok miatt elfogy a pénz. A munkások amúgy nem teljesen hiába adták életüket, mert itt derült ki, hogy a maláriát és a sárgalázat szúnyogok hordozzák. Miután ez a kisérlet kudarcba fulladt, sikerült meggyőzni az amerikaiakat, hogy fejezzék be a munkát, de ezért cserébe megkapták az egyész csatorna területét a müködtetés teljes jogával együtt. Ezt a területet végülis csak 1999-ben sikerült visszaszereznie Panamának. További részletek itt.
Mirafloresnél három zsilip van ezeken egy nagy és két kisebb hajót láttunk áthajadni, illetve végigjártuk a múzeumot is. Jó volt, de egy kicsit monumentálisabbnak képzeltük azt a dolgot ami kétszer annyi földet mozgatott meg mint kinai fal. Nem bajd majd ha a tervek szerint kibővitik...

Ma megpróbáltunk eljutni az óvárosba, de sajnos egy óra buszozás után nem sikerült a megfelelő helyen leszállni, és a múltkoriakból okulva gyorsan egy másik buszba ugrottunk ami nagyjából vissza is vitt minket oda ahonnan indultunk. Szóval jó kis busztúra volt a semmiért. Kárpótlásul este elmentünk a nemzeti szinházba a négy évszak szinfónikus előadásra. Nagyjából negyedház volt talán, pedig egy steel drum (nem találtam magyar nevét) müvész is szinesitette az előadás második részét. Ez annak a klasszikus esete volt amikor a részek kevesebbet érnek együtt mint külön-külön. Az előadás után volt egy kis steel drum szóló is, ezalatt bebizonyosodott hogy nem a klasszikus zenekarban volt a hiba, de valaki, szerintem viccből, bedobott egy bravót aminek további fél óra szóló lett a vége. Pedig elég virtuózan kalapácsolt a figura - nagyjából úgy kell verni a fémdobot kis kalapácsokkal mint a cimbalmot - de valahogy nem jött be az operaházi környezetben.

Holnap tehát irány Lima. A Panama City-i képek itt (az a része amit sikerült feltölteni):