Teknős Téma 1 (a körülmenyek)

Sikerült visszatérnünk a civilizációba. Elég sok minden történt ezért gondoltam, hogy részekre szedem a történetet.

Két hete keresztülutaztuk Costa Ricát (két óra busszal) és megérkeztünk a Bataan nevü metropoliszba. Ez végre adott egy kis latinamerika sztereotipiát a kozmopolita San Jose-hoz képest. Bataan egy porfészek, de onnan még fél óra taxi a csatorna, ahonnan még fél óra motorcsónakozás a hely. A taxi egy pick-up gép volt, az út meg éppenhogy megfelelő ennek. Jó sokszor hátrafordultam, hogy nem estek-e ki hátulról a hátizsákok egy bukkanónál. Közben a házak kezdtek fogyni mellőlünk. A téglaházak átalakultak pala/fa/bádogházakká és egyre ritkábbak lettek. A motorcsónakkak már festői dzsungelben mentünk a Pacuare folyó deltájában mindenféle csatornákon. Állitólag vannak kajmánok, majmok meg lajhárok, csak a nagyobb állatok közül, de ezeket sajnos nem láttuk. Emellett azért ez korántsem lakatlan terület, gyakran láttunk düledező, cölöpön álló házakat és még egy folyami kocsma is volt út közben.

A "Projekt"-nek nevezett telep ehhez képest teljesen civilizált. A házaknak beton alapjuk van, fagerendákból, ck- és farost lapokból meg hullámlemez tetőből készültek. A terület amin állnak aránylag nagy és közvetlenül a parton fekszik. A part emellett még tele van telkekkel és házakkal, amik mind a fák között vannak (ahol a dzsungel kezdődik) szóval nem zavarják meg a tiz kilóméteres, fekete homokú strand egységét. Minden teleknek saját kutja van, és mindenki ezeknek a kutaknak a vizét issza. A vizet egy magasan fekvő tartályba pumpálják és a projekten belül ez szét volt vezetve a tusolókhoz, konyhaépülethez, meg az olyan kivételezettek házához mint mi. A tartály és az élővilág találkozásának következtében odaértünk előtt mindenki rosszul lett, mert beledöglött egy kigyó a vizbe, de mire mi megérkeztünk ez már csak vicces vacsora melletti történet volt. Más viz nem volt, ugyhogy nem is gondolkoztunk sokat ezen a dolgon.



A társasági élet központja egy nagy, uszadékfából és pálmalevelekből összerakott sátor volt alatta padokkal, a lábak között függőágyakkal. Bármelyik robinsonfilmben megállta volna a helyét, szép mü volt és az esőt se engedte át. A robinsonérzés egyébként könnyen a hatalmába kerithetett bárkit (folyamatosan a Leathermannel a zsebemben mászkáltam), mert a strand tele van uszadékfával, emellett ott a dszungel amit ugyan tilos kivágni, de ennyi erővel teknőst ölni is tilos... A helyi favágókat meg nem kell félteni, a szomszédban a kivágásra szánt fát a szaki motorfürésszel darabolta deszkákra. Na a projekten kivul az összes ház igy volt összerakva. Ebből még elég jó dolgokat össze lehetett volna hozni, viszont szerencsére mindenkit sokkal jobban vonzott a függőágyban fekvés, mint a barkácsolás. Szerencsére, mert végülis elég hangulatos lett a part.

Az idő részben indokolta a lassúbb életvitelt: Ha San Jose-ban 100% a páratartalom, ahogy az időjárásjelentésben szerepelni szokott, akkor ott 200 (tudom, tudom...). A tenger elég hullámos és állandóan nyomja ki a meleg sós párát. Emellett sok eső esik, néha egész nap. Az eredmény az, hogy ha jó idő van, akkor más a mozgás gondoltára is megizzadsz, de tök fölöslegesen, mert úgyse fog lehüteni, de még megszáradni sem. Mint ahogy semmi más se: ruhák, ágyak, törülközák a telefon kijelzője, a hajunk... minden állandóan nedves. A bőr cuccok (pénztárca) bepenészedtek két hét alatt, az összes övem megrozsdásodott és csodálom, hogy az elektronikus dolgok müködnek még. Fémből gyakorlatilag semmi tartósat nem lehet késziteni. Zárak, zsanérok, stb. mindig éppen hogy csak müködnek.
Trópusok lévén este hatkor sötét van, reggel ötkor lesz világos nagyjából. A karib tenger felett állandóan felhős az ég, és általában villámlik is (ami még nem azt jelenti, hogy a parton is esni fog az eső) ez főleg este néz ki nagyon jól. Estére a napelemek által gyüljtött áramból van egy kicsi két lámpányi világitásra (a nagyrész a vizpumpához kell), illetve mindenki használhatja a saját fejlámpáját.

Számomra a legnagyobb környezeti változást az állatok jelentették. A városi ember szinte el is felejti, hogy nem egyedül van. A dzsungel és a part hemzseg a rákoktól, hangyáktól, békáktól, különböző madaraktól, rovaroktól és kisebb nagyobb emlősöktől. Ez elsőre ilyesztő, de aztán megszokja az ember, hogy meg kell nézni a cipőket, nem fészkelte-e bele valami magát, ésszel lépked a sötétben, hogy ne essen hanyatt egy békán elcsúszva stb.



A szociális környezet se volt érdektelen, de ez inkább a projekt vezetésével kapcsolatban okozott kihivásokat, mert velünk mindenki nagyon kedves volt. A környéken a legtöbb embernek a banánültetvényen történő napszámoskodás jelenti a rendes munkát. A banánültetvényen pedig csak nagyon kevesen keresnek jól és azok nem a napszámosok. Aki ennél többre vágyik az vagy elköltözik (legalább Bataan-ba) vagy valami más után néz. Például egy teknős 800 dollár körül hoz attól függően, hogy a teknője is értékes-e, vagy csak a tojásokat és a húst lehet eladni. Emellett ott van még a fa is, meg lehet kábitószerrel kereskedni. Szóval végülis nem Costa Rica munkavállalóinak krémje él ott a parton, az emberek egy része (idősebbek) nem tudnak olvasni, meglehtősen sok az alkohol/kábitószer/játék függő, néhányan a börtönt is megjárták. Nem egyszerü környezet egy non-for profit környezetvédelmi projekthez. Állitolag az elején fizetés utáni napon senki nem jelentkezett munkára, mert nem tudott. A projekt tehát legalább annyira szociális, mint környezetvédelmi vállalkozás, amit az önkéntesek (mi) által befizetett pénzből tartanak fenn sok türelemmel és elszántsággal.

Összefoglalva a környezet annyira kalandos volt amennyire csak lehetett. Nagyon élveztük.