Ez a hely az Ica nevű aránylag nagy városhoz nagyon közel van, de hozza a képzeletbeli oázis összes jegyét: van egy tó, körülötte pálmafák, azok körül házak és a házak mögött nagyon magas homokdűnék. Egy elég lepattant helyen van a szállásunk, ez az eddigi leglehangolóbb szobánk, de talán a sötét és a pont jó hőmérséklet miatt nagyon jól alszunk.
A hely egyértelműen legfontosabb attrakciója a homokbuggyzás és homokszánkózás (deszkázás, aka sandboarding). Annak ellénére, hogy gyenge tákolmányokra számítottam a buggyk elég jól megépített gépek, frankó bukókerettel, nyolchengeres motorokkal és sportülésekkel. Estefele indulnak a túrák, mert akkor már nincs túl meleg. A barkácsolás azért szerencsére előbújt a részletekben, mert a hárompontos biztonsági öv egyik pontja egy jól / rosszul megkötött csomó (az enyém elég gyorsan lelazult). Azért nem kellett kétségbe esni mert a helyi sofőr persze be se kötötte magát. És nem tudom, hogy ezt hogyan gondolta, mert egészen elképesztő módon repesztettünk a dűnéken fel le, jobbra balra dőlve csúszkálva. Volt olyan mint egy hullámvasút.
Aztán egyszercsak megálltunk és előkapta a homokdeszkákat hátúlról. Ezek rétegelt lemezből készül nagydarab gördeszkaforma dolgok, amikre tépőzáras hevedereket csavaroznak. Az alja műanyag. Szép nagy dűne volt amin először próbálkoztunk. Az legegyszerűbb módszer a hason deszkárafekvés és lecsúszás volt. Ezt csinálta mindenki és elég vicces volt, az elvárásokkal ellentétben nem ment tele homokkal a szeme az embernek.
Egy kisebb dombon aztán kipróbáltam a rendes snowboardos módszert is, végülis működik, de elég sokat kell vele szenvedni a hasrafekvős vátozattal szemben: a homok sokkal kevésbé csúszik mint a hó, így elég jól hátra kell dőlni, a deszkának nincs éle, szóval a kanyarokat nem lehetett annyira belevágni, és csak nagy sebességgel megy a dolog, mert különben megragad az egész. Emellett minden csúszás előtt alaposan le kell viaszozni a deszka alját.
Azátán átbuggyiztunk egy másik helyre, ami sokkal meredekebb és magasabb volt. Megfelelt vona egy rendes sípályának. Itt eldöntöttem, hogy majd máskor próbálkozok a homokdeszkázással és hasravágódva csúsztam le. Félelmetes volt, de nem annyira mint az utolsó lejtő, ami még ennél is nagyobb volt. Miután kicsúszkáltuk magunkat felmentünk egy magasabb pontra és megnéztük a naplementét a dűnék felett.
Csodálatos volt az egész, de közben a kisebbik fényképezőgépünk elkezdett szerencsétlenkedni, nem tudom, hogy valami szoftveres, vagy hardveres hiba miatt, szóval egyrészt nem is sokat fényképeztünk, másrészt azok is rosszak lettek. Ez van mindenesetre nem fogjuk elfelejteni tényleg nagyon szép volt.
Másnap Icában várostúrát tartottunk. Itt készül a híres perui bor, ami világszerte méltán ismeretlen. Két pincészetet néztünk meg. Az elsőt angol nyelvű túrával. Bemutatták a tradícionális erjesztővázákat, amiknek az aján van egy kis búb az üledéknek, így viszon nem lehet őket rendesen leállítani. Bemutatták a nagy desztilláló szerkezetet is, mert készítenek pálinkát is Pisco néven. Ez már tényleg híres, szépséghibája, hogy a chileiek is magukénak tudják az italt. Aztán átmentünk egy másik pincészethez, ahol ugyan nem volt angol vezetés, de nagyon jól elbeszélgettünk a kapatos vezetővel a szürrelális pincében: A pince tele volt a tulaj gyüjteményével: kitömött krokodiltól puskákon át inka kincseken és inka előtti szöveteken keresztül egy elnöki szoborig minden volt ott egymás hegyén hátán. A vezetőnk pedig feltette az i-re a pontot azzal, hogy amikor megmutatta, hogy hogy kell felhajtani a pálinkát (megszagolod, benn tartod a levegőt, lehúzod és kifújod a levegőt) szépen magára öntötte a kóstolni kilopott mennyiséget (és nem vette észre). Régen nevettünk már ennyit gyárlátogatáson.
Ma ismét utazás van: Limán keresztül Huarazba megyünk. Vissza a hegyekbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése