Huarazi Túrák

Most, hogy visszatértünk a hegyekbe megérkezett a valódi esős évszak. Kár mert itt kirándulni, természetet járni és hegyet mászni akartunk.

Nem baj, úgy gondoltuk, hogy jó felszereléssel nem lehet probléma, és nekivágtunk az első komolyabb vezető nélküli túrának. Egy lagunát szerettünk volna erlérni természetesen 4000m felett. Reggel korán indultunk, ami jó volt, mert nagyon sok busz volt, de nem volt olyan jó mert sok ember is volt, akik végül mind belefértek a mi buszunkba. A völgy bejáratához aztán egy átszállással jutottunk (egy Yungay nevü városban, ami egy komoly lavinakatasztrófáról hires) és elkezdtünk menni. Elég gyorsan beborult az ég, de az igazi problémát az jelentette, hogy elvesztettük az utat (mert egy folyó elmosta). Aztán szerencsére jött egy csapat vezetővel, így átugráltunk a folyón és haladtunk tovább, de az eső nem állt el. Aztán amikor találtunk egy táblát, hogy 3km még a lagunáig (az elején 8 volt) akkor úgy gondoltuk, hogy visszafordulunk, hogy elérjük még az esti buszt. Fontos lépés ez a kezdő hegymászók életében. Visszafele az egész út egy patak volt, de amikor leértünk a völgybe megint kisütött a nap, szóval majdnem megszáradtunk mire az útra értünk, és az út mellett is volt pár tó, szóval nem voltunk annyira szomorúak.

Másnap nagyobb fába vágtuk a fejszét, hamár ilyen jól ment elsőre... Jégfalmászásra fizettünk be kezdőknek. Ez egy jó hosszú autózással kezdődött. Közben kérdezte a vezetőnk, hogy nem viszünk-e el valakit, aki munkába menne, de nincs autója. Mondtuk, hogy dehogynem, csak azt hibáztuk el, hogy ő négy emberre gondolt. Itt tart a spanyolunk. Mindenesetre beugrott két nő elpőre, meg ugyanennyi hátra is. A Toyota Corolla, mi más, jól birta a terepet, pedig ezt az utat Izlandon bizonyára csak terepjárók számára engedélyezték volna. Volt gázló, sziklák, meg egy döglött tehén az út közepén, amit valaki kövekkel és ágakkal takart le, gondolom kondorok ellen. Félúton megálltunk, hogy feltöltsük a hütővizet, mert a hütő el volt repedve.
Végül odaértünk a gleccser torkolatához, nagyjából. Innen még egy negyven perces erőltetett séta volt az első mászható jégfal, közben megint patakokon kellett átugrálni, meg nagy sziklákon egyensúlyozni. A jégfalnál a vezetőnk előkészitette a terepet, mig mi felvettük a sicipő szerü mászóbakancsot meg a vasat. Aztán bekötött engem először, mert egyenként másztunk és mondta, hogy indulhatok. Ekkor jutott eszébe ismét, hogy még nem csináltunk ilyet, igy két mondatban elmagyarázta spanyolul a technika lényegét, amiből semmit nem értettem, kivéve, hogy átellenes kéz, láb mozdulatokat kell végezni. Nem tudom, hogy mennyire volt technikailag helyes amit csináltunk, de végülis mindkettőnknek sikerült többször is különböző útvonalakon feljutni. Négy mászás után aztán teljesen elfáradtunk, úgyhogy indultunk is vissza, és ekkor persze elkezdett szakadni az eső. A negyven perces mászást ez talán még meg is hosszabbitotta, mert csúszott minden kő.
Nagy nehezen vissza értünk az autóhoz és elég jól elázva beültünk. Kiderült, hogy nem megy a szellőztetés, úgyhogy nyitott ablakkal kellett menni végig, hogy lásson valamit a sofőr. Ez nem csak a hideg miatt volt kellemetlen, hanem azért is mert igy beesett az eső. Persze ezt is túléltük és nagyon jó élmény volt. Sajnos mivel a szálláson nincs fütés, talán egész Huarazban sincs, ezért nem bizok abban, hogy holnapra megszárad a cipőm pl. Pedig holnap bármi is lesz buszra szállunk és megyünk vissza Limába, még két napunk marad Peruban és utána irány Brazilia. Már várjuk a meleget, és elhatároztuk, hogy a hegymászásból egyenlőre elegünk van.